Az analógia törvénye - A belső világod tükrében formálódó valóság

A törvény kimondja, hogy minden, ami körülvesz bennünket a külvilágban, az a belső működésünk tükörképe. A fizikai környezetünk, a megjelenésünk, az emberek, akikkel kapcsolatban vagyunk, az anyagi helyzetünk mind-mind a belső lényünkhöz igazódva képesek megjelenni.

A magam nevében azt tudom mondani, hogy igyekszem alkalmanként megfigyelni ezt a törvényt a gyakorlatban. Ez azt jelenti, hogy amikor valamivel elégedetlen vagyok az életemben, de legalábbis változtatni szeretnék valamin, mondjuk legyen az egy anyagi dolog, vagy egy eseményhez való hozzáállás, akkor megfigyelem, hogy miképpen működik ez belül. Miért teremtettem ezt magamnak?

Ezt a működést a gyakorlatban egy vetítőgép működéséhez tudom hasonlítani. Amit befűzünk filmet a vetítőgépbe, ami belső lényünket, a lelkünket szimbolizálja, azt vetíti ki a vászonra, ami pedig a külvilágot szimbolizálja. Amit aztán a szemünkkel érzékelünk.

A valóságban is, amit az érzékszerveinkkel felfogunk információk, azok nem mások, mint a lelkünkre reagáló visszahatások.

Azzal az információval is sok helyen találkozhattunk már, hogy az univerzumban minden energia. Az életünk pedig ezeknek az energiáknak a játéka. Mi magunk sem vagyunk mások, mint a színtiszta energia. És mi mind a saját energiánkra és a minket körülvevő energiákra hatással vagyunk. Tehát óriási felelősség, eszköz van a kezünkben.

Ide passzol az egyik magyar mondás is:

                                                "Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa!"

Miért is? Mert ha úgy döntünk, hogy szeretnénk változtatni az életünkön, vagy annak valamelyik aspektusán, akkor azt szabadon meg tudjuk tenni. A kulcs az az, hogy hol szeretnénk elindítani a változás folyamatát? Ha kívül, a külvilágban, akkor nem számíthatunk tartós, érdemi változásra.

Például egy rosszul működő párkapcsolat esetén, ha azt hiszem, hogy új férfi vagy nő minden esetben megoldás, akkor nagy valószínűséggel csalódni fogok. Ha a gondolatvilágomban a politika, a kormány, a családom, a szüleim, a főnököm tehet mind arról, amiben élek és nem enyém a felelősség, akkor mondhatjuk, hogy háttal ülök a lovon.

Ha úgy gondolom, hogy egy jobb csaj, több pénz, szebb ruhák vagy egy másik ország megoldás a problémáimra, főleg, ha még azt is gondolom, hogy ezek állnak a boldogságom útjában, az azt jelenti, hogy hárítom a saját magam felelősségét. Ez pedig komoly akadálya a pozitív változásoknak. Rövid távon az előbb említett dolgok okozhatnak némi örömöt, átmeneti eufóriát, de mint minden csoda három napig tart. Szokták mondani. Főleg, ha múlandó, anyagi dolgokról beszélünk, gyorsan tapasztalni fogjuk, hogy nem az volt a Szent Grál a valódi, belülről fakadó boldogsághoz.

Ilyenkor, ha valaki nem elég tudatos, könnyen belecsavarodhat egy harácsoló, felhalmozó spirálba. Még több és még több és mindig több kell, hogy az (ál)boldogság érzete meglegyen. Fújjuk, fújjuk a lufit. Csak annak a bizonyos lufinak is van egy maximális kapacitása és a végén csak idő kérdése, hogy mikor jön a bumm?!

Felismerés

Amikor viszont elérkezik az a bizonyos bumm, ami a régi paradigmák összeomlását jelenti, a felismerést, hogy ez a mechanizmus nem tud tovább működni az életünkben, akkor jöhet ideális esetben egy okosabb, egy tudatosabb újra építkezés.

Felismerhetjük, hogy a változást belülről kell kezdenünk. Ami BENT, az kint! És nem fordítva! A tartós változás kulcsa, hogy először felismerem, milyen programok futnak bennem. Felismerem, hogy az én életem, az én felelősségem.

Én vagyok a kiindulópont, én tehetek róla, hogy ott tartok, ahol éppen vagyok az adott pillanatban. Én hoztam meg, vagy éppen nem hoztam meg döntéseket, amik eredményét tapasztalom aktuálisan. És ha én vagyok a sorsom kovácsa, akkor szabad akaratom által bármikor lehetőségem van javítani a dolgaim menetén. Ha pedig tudatában vagyok már felismerésnek, hogy mik a számomra nem előnyös driverek, hitrendszerek, akkor azokat ki tudom takarítani. Helyükre pedig olyan magokat vethetünk el, amelyek kifejlődése esetén egy boldogabb, örömtelibb teremthetünk magunknak.

Saját megélés:

Írás közben egy saját élményem jutott az eszembe, ami tükrözi az analógia törvényét a való életben.

2018-ban, hosszú rágódás után úgy döntöttem, hogy 10 év után munkahelyet váltok. Mivel ez volt az első, igazi, felnőtt munkahelyem, nem volt könnyű döntés, de éreztem, hogy vérfrissítésre van szükségem. Egy túlkontrollált, elvárásokon alapuló munkamorálból átkerültem egy olyan helyre, ahol az elvárás és a kontroll egyenlő volt a nullával.

Erre lehet sokan azt mondanák, hogy ez a tökéletes állás, hiszen, ha nincs elvárás, akkor nem is basztat senki. Ami egyrészt igaz, de a másik oldala az, hogy nagyon könnyű elkallódni. Aminek a következménye a lustaság és az eredménytelenség. Ami egyenesen arányosan hat az önértékelésre és persze az anyagiakra is. A szakterület is új volt számomra, így a szakmai ismereteim hiányosak voltak. Nem volt gyakorlatban szerzett tudásom, amire építkezhettem volna. Hosszú hónapok alatt sikerült kialakítanom a belső bizonytalanságomat. Nem találtam igazából a helyem az új munkámban. A hirtelen jött túl nagy szabadság olyan volt, mintha kihúzták volna a szőnyeget a lábam alól. Amit magamból sugároztam az a bizonytalanság érzése volt. Az, hogy nem vagyok ura az életemnek.

Egyik nap autóval mentem hazafelé. Bekanyarodtam az utcába, ahol akkor laktunk és észrevettem, hogy egy Volkswagen Transporter áll az úttest közepén. Nem tudtam eldönteni, hogy merre fog menni, ezért kb. 20 méterre az autó mögött leálltam.

Vártam, hogy mi fog történni. A következő pillanatban a tolatólámpa világítani kezdett és nagy sebességgel elindult felém az autó. Olyan gyorsan történt minden, hogy mire realizáltam, hogy a sofőr nagy valószínűséggel nem lát engem és össze fogunk ütközni, hogy már esélyem sem volt tenni bármit is, hogy elkerüljem a karambolt. A platójával feltolta az én autóm motorháztetejét. Végül rendőrségi ügy lett belőle.

 A lényeg a lényeg, hogy több mint három hónapig nem volt autónk. Pontosan ugyanazt az érzést tapasztaltam, amit a váltáskor éreztem. Eddig csak érzelmi szinten létezett ez az energia. Most fizikai szinten is manifesztálódott. Akkor még nem értettem, hogy miért történt ez meg velem. De később, amikor már rendelkeztem némi ismerettel az univerzum törvényeiről, összeállt a kép. Megértettem, hogy miért fontos, hogy foglalkozzunk az érzelmeinkkel, a belső világunkkal. Megértettem, hogy az univerzum válaszolt. Én keltettem életre ezt az eseményt az érzelmeim által. Na meg a másik sofőr.

Korábban azt hittem, amit gondolunk és képzelünk azt pontosan bevonzhatjuk. De rájöttem, hogy nem a gondolatokon van csak a hangsúly, hanem az érzelmeken is.

Ami, ha összhangban van a gondolatainkkal, akkor az anyagi világban is létrejöhet az, amit gondolunk. Viszont az univerzum sokkal pontosabban reagál az érzelmeinkre.

Soha nem képzeltem el azt, hogy egy másik autó összetöri az én autóm. Ellenben azzal teljesen analóg volt ez az esemény, hogy ugyanazt a szituációt megteremtse, ami igazolja az érzelmi állapotomat. Az én vetítőgépem filmjét.

Konklúzió

Azt szűrtem le, hogy egy kiegyensúlyozott, harmonikus élethez fontos, hogy figyelmet szenteljünk az érzelmi életünknek! Hogy teret adjunk a lelkünknek. Hogy tudatosítsuk, mi is zajlik valójában odabent. És vállaljuk fel bármennyire is nehéz olykor, hiszen ez teremti meg a külső életünket is. És ha már felismertük mik azok a belső, mentális programok amelyek működnek bennünk, akkor tudatos, önmunkával tisztítsuk is meg a lelkünket.

Tiszta, békés, harmonikus és szeretettelteljes gondolatokkal, érzelmekkel és vágyakkal töltsük fel.

Milyen technikák segíthetnek meghallani a belső világunkat?

Nekem kettő technika működött nagyon jól ezen a téren, amik nagy segítségemre voltak több alkalommal is a múltban.

1.  Az írás

Az írás segítség lehet abban, hogy elmerüljünk önmagunkban. Pár mondat után, olyan mintha egyre mélyebbre mennénk a lényünkben, ahol a valódi, őszinte valóságot tárhatjuk fel és hozhatjuk fel a tudatos szintre.

Számomra ezek a pillanatok olyanok, mint egy flow élmény, vagy egy meditáció.

Több esetben oldotta a bennem lévő feszültséget és segített a tisztánlátásban, tisztán érzésben. Közelebb vitt önmagam megismeréséhez és az aktuális feladatok megoldásához.

2. A másik a sétálón öncoaching

Ezt a technikát akkoriban használtam, amikor a Dunapart-Rezidenciában laktunk a Mosoni-Duna partján.

A lényeg az volt, hogy miközben a folyó partján sétáltam, nyitott kérdéseket tettem fel magamnak. Olyanokat, mint például, hogy: Mi a valódi problémám? Miért akarok megoldást találni rá? Hogyan gondolkodom, hogyan érzek a témával kapcsolatban? Milyen lehetőségeim vannak? Mi lehet az első lépés? Mi változna, ha megteszem az első lépést?  Mi gátol abban, hogy cselekedjek? Hogyan tudom áthidalni ezt a gátat? Stb.

A tapasztalatom az volt, hogy nagyon gyorsan sikerült változtatni a fókuszomon.

Szinte pillanatok alatt egy megoldásorientált gondolkodásmódot tudtam magamban kialakítani.

Az energiaszintem megnőtt és motivált lettem a feladat megoldására, mert tiszta és konkrét terv volt előttem, hogy mit is kell tenni. Ráláttam a belső világomra is, ami az elakadást okozta. Ahogy én változtam belül (hozzáállás, gondolkodásmód, érzés), úgy változott a külvilág, cselekvés és eredmény formájában.

Írta: Kiss Ádám